
Nálatok is előkerül a tea a hűvös idő beköszöntével? Már túl vagyunk az első szeptemberi heteken, a nyár utóhullámai is lassan elhagynak minket és viszik magukkal a jó időt is…Reggelente már bizony ránk fér egy pulcsi, nem igaz? Na ez jelenti számomra, azt az időt, amikor teázni kezdek. Amellett, hogy szuper folyadékbevitelt jelent, még rengeteg gyógyító hatása is van, persze ez attól függ, hogy milyen fajtát iszunk. De ássuk bele magunkat egy kicsit bővebben a teázás témájába! 🙂
Szálas vagy filteres tea?
Az elsőszámú legfontosabb eldöntendő kérdés, hogy melyik fajtát vegyük elő…Általánosságban mindenhol azt a választ kaphatjuk erre, hogy a szálas teák jobbak. De miért is? Hiszen nem esnek át annyi feldolgozási folyamaton, mint a filteres verziójuk, nem termelnek feleslegesen sok szemetet maguk után, nincsenek ipari mennyiségben átdolgozva. A filteres fajtákat ugyanis válogatás nélkül összedobják a feldolgozott levelekkel, ágakkal, teaporral, de persze előnyükre írható, hogy sokkal hamarabb kioldódik bennük a „tea”, így pedig hamar fogyaszthatjuk. A szálas fajta viszont gondosan kiválasztott, egész, minőségben gazdagabb leveleket tartalmaz. Most pedig nézzük meg, milyeneket fogyaszthatunk hidegebb időkben:
Gyömbér
Nem meglepő választás, a gyömbért amúgyis minden verzióban ajánlott fogyasztani, ha meg vagyunk fázva, egyfajta csodafegyverként gondolhatunk rá. Az emésztésben is segítségünkre van, valamint méregtelenítő hatása is van, tehát ne csak akkor fogyasszunk, amikor már kijött valami betegség rajtunk! Fontos a megelőzés! Elkészítéséhez egy kisebb darabot reszeljünk le forró vízbe és hagyjuk azt állni kb 10 percig, majd pedig szűrjük le a levét.
Menta
A mentatea fogyasztásának legjobb hatása az, hogy a fáradtságot el tudja űzni. Ez kimondottan akkor jó, amikor az éjszakák már hosszabbak lesznek a nappaloknál is. Agyműködést és a gondolkodást is fel tudja élénkíteni, így tanulóknak, irodai munkát végzőknek is melegen ajánljuk a hétköznapokban! De ezeken kívül a légúti megbetegedések ellen is kiválóan teljesít. Elkészítése hasonló, a gyömbéréhez, szárított mentaleveleket felforrázott vízbe tegyünk, majd kb 10 percig hagyjuk állni benne és szűrjük le a végterméket.
Citromfű
A citromfűből készült teát nem feltétlen betegség eljövetelével fogyasztjuk, de nekünk ez mégis mindig a csészénkben van az őszi/téli időben. Ez pedig azért van, mert a szezonális depressziót mi sem tudjuk kikerülni. A hosszú, sötét éjszakák átveszik a napsütéses órák helyét, ilyenkor pedig nem tud az ember nem borongós, szorongásos lenni. Erre pedig kiváló gyógymód a citromfű, hiszen ennek pont stresszoldó hatása van, plusz még az álmatlanságon is segíteni tud. Korábbiakhoz hasonló elkészítési módszert tudunk csak mondani, de jelen esetben hagyjuk 10-15 percig is akár állni a forró vízben a citromfüvet.
Számunkra ezek a legnépszerűbb teák a hűvös időkben, érdemes talán beraktározni belőlük erre az évre is. Ha pedig új kiegészítőket, eszközöket keresel a teáidnak, akkor mutatjuk mivel tudunk segíteni:

Elegáns teáskészlet
Az öt darabos készlet tartalma:
- kancsó – 10cm x 8cm
- négy elegáns pohár
- magas borszilikát üveg

Üveg vízforraló – Lexical
- 304 rozsdamentes acél
- 1,8 liter
- vezeték nélküli vízforraló
- 2200W

Több részből álló teáskészlet
A tíz darabos készlet tartalma:
- teáskészlet tálca
- kancsó, rozsdamentes acél szűrővel – 450ml
- kancsó – 300 ml
- üvegszűrő
- poharak

Duplafalú üvegpohár – karácsonyfa formájú
- karácsonyfa mintás
- duplafalú
- 250 ml

Asztronauta kerámia bögre – kiskanállal és díszdobozzal
- cuki kerámia bögre kiskanállal
- 4 különböző színben
- ajándék díszdobozzal
- 450 ml űrtartalom
Kérdésed van termékeinkkel kapcsolatban?
Keress minket bátran elérhetőségeinken vagy látogass el a Facebook-oldalunkra!